A védekezés nagyon fontos lesz, hangzott el többször is a mérkőzés előtt. Az is volt, játékosaink pedig ehhez tartották magukat: az első perctől az utolsóig nagyot küzdöttek, minden labdáért megharcoltak, ez pedig meghozta a várva várt sikert.
Persze a jó kezdés sem árt, és ezt is megvalósítottuk. Bacsovics dobta a mérkőzés első dupláját, a 4. percben pedig Meleg Gergő akkorát zsákolt, hogy azzal felforrósította a hangulatot a lelátón! Hamar pályára került új légiósunk, Remy Abell, aki nem sokat teketóriázott, büntetőből megszerezte első pontját pécsi színekben. Az első negyedet 20-14-re behúztuk, s bár a másodikat nem kezdtük jól támadásban, hiszen közel öt percig nem találtunk be, ellenfelünk nem tudott élni a lehetőséggel, mert a védekezésünk továbbra is rendben volt. A 18. percben aztán tíz pont fölé kúszott a különbség, 32-21-re vezettünk, és ekkor már érezni lehetett, hogy sínen vagyunk, meglesz a második győzelmünk is.
A nagyszünet után volt egy kis megingás, a vendégek feljöttek két pontra (39-37), de aztán helyreállt a világ rendje. Látszott, hogy a fiúk nagyon akarják a sikert, jól védekeztünk, Kerpel-Fronius Gáspár és Brbaklics Aleksa rengeteg munkát elvégzett, de mindenki odatette magát: nagyot küzdött és ponterős volt a betegséggel bajlódó Nemanja Nikolics, Ibrahim Durmo végül dupla-duplával zárta a meccset, és Meleg Gergő is szórta a pontokat. Az utolsó negyednek 61-49-ről futottunk neki, s miután ellenfelünkben nem volt annyi, hogy szorosabbá, izgalmasabbá tegye a végjátékot, okosan kosarazva lehoztuk a hátralévő perceket, és 81-70-es győzelmet arattunk szurkolóink legnagyobb örömére!
Csirke Ferenc: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, és köszönöm szurkolóink támogatását! A Sopron tizenkilenc támadólepattanót szerzett, ennek ellenére ezt a meccset a védekezésünkkel nyertük meg. Végig keményen, agresszíven védekeztünk, és bár Kerpel-Fronius és Brbaklics pont nélkül maradt, elképesztően sokat dolgoztak, rengeteget tettek a győzelemért. Nagyon örülök annak, hogy új játékosunk, Remy ilyen jól mutatkozott be, de hangsúlyozni kell, hogy igazi csapatmunka hozta meg a sikert.
Remy Abell: – Jól játszottunk ezen a mérkőzésen. Voltak hibáink, de ez a játék része. A stábunk is nagyot dolgozott ezért a győzelemért.
Gasper Potocnik: – Gratulálok a pécsieknek, az ezen a mérkőzésen jobban játszó csapat győzött. Nem a hozzáállással, az akarattal volt probléma: nem tudtuk megcsinálni azt, amit elterveztünk. Nem voltunk elég kemények, védekezésben, a lepattanók terén is fejlődnünk kell a jövőben.
Takács Kristóf: – Először is szeretnék gratulálni a Pécsnek, mert megérdemelten nyert. Elsősorban fizikalitásban volt különbség a két csapat között: nem voltunk elég kemények, határozottak.
NKA Universitas Pécs–Sopron KC 81-70 (20-14, 18-16, 23-19, 20-21)
Férfi kosárlabda NB I. A csoport, 2. forduló. Pécs, NKA Aréna, 800 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Goda László, Jakab László. NKA Universitas Pécs: Nikolics 13, Durmo 18/6, Brbaklics, Meleg 15, Bacsovics 8. Csere: Kerpel-Fronius, Abell 20/9, Scherer 7/3, Rátgéber. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Sopron KC: Edwards 10, Garrett 15, Mucius 11/3, Fofana 7, Molnár 8. Csere: Kucsera, Takács 12, Fazekas 7/3, Csendes. Vezetőedző: Gasper Potocnik.