Vége a visszaszámlálásnak, végre indul a szezon! Csapatunk felkészült a rajtra, a fiúk elvégezték az eltervezett munkát, ezzel nincs is probléma, a fránya sérülés azonban közbeszólt: Anthony Durham sajnos kidőlt a sorból. Keseregni azonban nem érdemes, mert akár vele, akár nélküle le kell győznünk hazai pályán, az NKA Arénában az MVM-OSE Lions együttesét!
Bár a múlt ilyenkor nem igazán rúg labdába, azért érdemes megemlíteni, hogy az előző szezonban az alapszakaszban oda-vissza vertük az Oroszlányt. Saját otthonunkban 91-83-ra, idegenben pedig 106-91-re nyertünk, úgy tűnik tehát, hogy fekszik nekünk a stílusuk. Persze új szezon, új játékosok…
– Nagyon vártuk már a rajtot! – árulta el vezetőedzőnk, Csirke Ferenc. – Egy teljesen új OSE lesz az ellenfelünk, próbáltunk abból a két mérkőzésből felkészülni, amit láttunk róluk. Erős a kezdő ötös, fizikális játékosok vannak a mezőnyposztokon, illetve a fiatalok is megedződtek az elmúlt szezonban, őket sem szabad félvállról venni. Jól dobó négyesük van Kenic személyében, erre oda kell figyelnünk. Az biztos, hogy hazai pályán győzelemmel szeretnénk indítani az idényt, de ez csak akkor sikerülhet, ha mindenki maximálisan koncentrál, és kihozza magából a száz százalékot!
Igaz ez a szurkolóinkra is, akiket természetesen nagy szeretettel várunk az NKA Arénába! Nagyon fontos lenne, hogy a fiúk nagy energiákat kapjanak a lelátóról a szezonrajton, amit a pályán nyújtott jó teljesítménnyel hálálhatnak meg.
Az 1. forduló programja: Endo Plus Service-Honvéd–Atomerőmű SE 60-91, Sopron KC–DEAC 80-79, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–PVSK-Veolia, Zalakerámia ZTE KK–SZTE-Szedeák, NKA Universitas Pécs–MVM-OSE Lions (szeptember 28., szombat, 18.00), NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Alba Fehérvár–Egis Körmend.