Az első meccsen, otthon, az NKA Arénában közel harminc ponttal (87-59) nyertünk, ám ez nem jelentette azt automatikusan, hogy a másodikon, idegenben is hengerelni fogunk.
De megtették a fiúk! Az első negyedben alaposan megszórtuk a hazaiakat, harminc pontot dobtunk, köztük öt triplát, erre pedig nem igazán volt válasza a Sopronnak. Bár a másodikban nem voltunk ennyire eredményesek támadásban, védekezésben jól muzsikáltunk, hiszen mindössze hét pontot kaptunk, így a nagyszünetben már több mint hússzal vezettünk (25-48)!
A folytatásban már kiegyenlítettebb volt a találkozó, de nem volt visszaút a házigazdáknak, nem engedtük, hogy közelebb kerüljenek hozzánk. Magabiztosan, jól játszottunk, jobban akartuk a győzelmet, aminek meg is lett az eredménye: 83-59-re nyertünk, s ezzel 2-0-ra lezártuk a párharcot!
Nem csak a győzelemnek lehetett örülni, hanem annak is, hogy fiatal játékosaink sok játékpercet kaptak: Rátgéber Tamás tizenhat percet tölthetett a pályán, ezalatt négy pontot dobott, Kazy Balázs és Bor Gábor három-három percet kapott, előbbi egy triplát be is vágott.
A párharcot 2-0-ra megnyerte csapatunk, így a bajnokság utolsó szakaszában az ötödik helyért küzdhet – ne feledjük, újoncként! Ellenfelünk a Budapesti Honvéd lesz, amely a DEAC-ot verte szintén 2-0-ra.
Gasper Potocnik: – Nem csak ma, de az egész párharcban a Pécs volt a jobb csapat, gratulálok a továbbjutáshoz! Őszintének kell lennünk, mi nem nézünk ki jól. Még a legegyszerűbbnek tűnő helyzetekben is nagyon rossz döntéseket hozunk, nem tudjuk végrehajtani azokat a dolgokat, amiket szeretnénk. Próbáltunk a lehető legjobban felkészülni, de nem tudtuk végrehajtani az elképzeléseinket a pályán. Sajnálom, hogy így játszottunk, próbálunk megtenni mindent, hogy a következő mérkőzés jobb legyen.
Csirke Ferenc: – Gratulálok a játékosaimnak, mert újra bebizonyították, hogy milyen sportemberek, milyen karakterek! Úgy érzem az, hogy újonc csapatként az ötödik helyért tudunk játszani, hatalmas szó. Azt is szerettük volna bebizonyítani ebben a párharcban, hogy az, hogy hatodikok lettünk az alapszakaszban, nem a véletlen műve, a srácok megdolgoztak érte. Ugyanilyen mentalitással dolgoztak tavaly augusztus óta, és ez a munka érett be a mai meccsen, és ebben az egész párharcban, úgyhogy gratulálok nekik. Ahogy legutóbb is mondtam, nagyon jó érzés ennek a csapatnak az edzőjének lenni, és örülök, hogy győzelemmel tudunk nekivágni a hosszú hazaútnak.
Rátgéber Tamás: – Amit megbeszéltünk a meccs előtt, azt mindenki nagyon jól be tudta tartani. Higgadtak és fókuszáltak voltunk egy ilyen hosszú, nehéz út után. A félidőt követően úgy jöttünk ki, ahogy szerettünk volna, nem hagytuk, hogy visszajöjjenek a meccsbe, végig jól védekeztünk, és így elértük azt, amiért jöttünk.
Sopron KC - NKA Universitas Pécs 59-83 (18-30, 7-18, 19-20, 15-15)
Férfikosárlabda-NB I. A csoport, rájátszás az 5-8. helyért, 2. mérkőzés. Sopron, Novomatic Aréna. Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs, Major Ádám. Sopron KC: Csendes 5/3, Meszlényi, Griffin 10/3, Sitku 12/3, Molnár 4. Csere: Fazekas 4/3, Schöll, Gill 17/6, Nichols 7, Polster. Vezetőedző: Gasper Potocnik. NKA Universitas Pécs: Nikolic 2, Kovács P. 6/6, Scherer 5/3, Durmo 15/3, Manjgafic 17/6. Csere: Henry 7, Walker 18/9, Kerpel-Fronius 6, Kazy 3/3, Bor, Rátgéber T. 4, Lados. Vezetőedző: Csirke Ferenc.