Önmagában már az óriási teljesítmény, hogy újoncként az első nyolcban fogunk végezni. A Sopron elleni párharc megmutatta, hogy ezzel nem elégedtek meg játékosaink, hiszen motiváltan voltak, sok energiát tettek bele a meccsekbe, aminek köszönhetően 2-0-ra nyertek.
Biztosak vagyunk benne, hogy ugyanez lesz rájuk jellemző a Honvéd ellen is! Ha már itt tartunk, a lehető legjobb helyezésre kell törekednünk, vagyis cél az ötödik pozíció. Fővárosi ellenfelünkkel az alapszakasz során kétszer találkoztunk, a mérleg 1-1: hazai pályán 91-79-re győztünk, idegenben 95-63-ra kikaptunk.
– Először is szeretnék gratulálni a Honvéd csapatának, hiszen az újkori A-csoportos tagságuk második szezonjában nagy dolog az ötödik helyért játszani! – fogalmazott vezetőedzőnk, Csirke Ferenc. – Ugyanakkor gratulálok a saját csapatomnak is, hiszen mi újoncként fogunk az első hatban végezni, ami egy fantasztikus eredmény. A Honvédnak jó edzője van, akinél mindenki tisztában van a feladatával, jó légiósaik is vannak, de az idei eredményeikben a magyar játékosoknak is ugyanakkora szerepük volt. Magas intenzitással védekeznek, agresszívek, jól indulnak. Nekünk mindenképpen kevés eladott labdával kell játszanunk, illetve a lepattanócsatát se bukhatjuk el, ha nyerni szeretnénk. Ezen a meccsen is számítunk szurkolóinkra, szükség lesz rájuk, a segítségükkel szeretnénk megtartani a jó hazai mérlegünket!
Május 6., hétfő, 18.00: NKA Universitas Pécs–Budapesti Honvéd SE.