A Paks elleni győzelem történelmi tett volt a Nemzeti Kosárlabda Akadémia életében, hiszen felnőtt férfi csapatunk az első sikerének örülhetett az NB I. A csoportjában. Nagyon jó volt látni ezen a mérkőzésen azt a küzdőszellemet, azt az akaratot, ami a korábbi években mindig jellemző volt erre az együttesére (és úgy általában az Akadémia összes csapatára, játékosára), továbbá az is nagyon sokat ért, hogy mindenki hozzátette a magáét: a saját nevelésű játékosok, a rutinosabb magyarok, valamint a külföldiek is. Ez a győzelem máshogy nem is születhetett volna meg!
– A bajnokság első két meccse nekem sem úgy alakult, ahogy terveztük, de talán kicsit hozzá kellett szokni az A csoporthoz. Úgy érzem, meg voltunk kicsit illetődve, és látszott, hogy mindenkinek agresszívebben kell játszania – fogalmazott játékosunk, Meleg Gergő. – A Paks elleni meccsen aztán nagyobb volt bennünk a tűz, amihez biztosan hozzájárultak a szurkolóink is. Így kell folytatnunk! A Sopron elleni meccsen ugyanilyen akarattal és bátorsággal kell pályára lépnünk, mert nem lehet más a célunk, mint a második győzelem megszerzése.
Bár idegenben játszunk, az eddigi eredmények alapján nyugodtan kijelenthető, hogy reális esélyünk lehet a győzelemre. A Sopron ugyanis eddigi mindhárom mérkőzését elveszítette, hazai pályán a Szolnoktól (73-80), idegenben pedig a Kecskeméttől (83-80) és a Körmendtől (93-56) is kikapott. Az biztos, hogy emiatt óriási nyomás nehezedik Bors Miklós csapatára (amelyben – fontos megjegyezni – immár három A-csoportos meccset játszott le Akadémiánk növendéke, Meszlényi Róbert), amit ki kell használnunk!
– Az első osztályban aratott első győzelem nagyban megerősítette az önbizalmunkat, amire hatalmas szükségünk volt! Főleg úgy, hogy a legtöbb játékosunk számára a Paks elleni volt az első siker a legmagasabb szinten – mondta vezetőedzőnk, Goran Tadic. – Nagyon jó azt látni, érzékelni, hogy a fiúk folyamatosan motiváltak, készen állnak a munkára, a mérkőzésekre való felkészülésre. Szombaton Sopronban fogunk játszani, egy jó csapattal találkozunk, amelynek öt külföldi játékosa van. Hazai pályán a soproniak sokkal jobbak, mint idegenben, de eddig elég nehéz menetrendjük volt, csakúgy, mint nekünk. Az biztos, hogy mindkét csapat számára nehéz meccs lesz ez! Remélem, hogy meg tudjuk ismételni azt az agresszív védekezést, amit az előző bajnokin, a Paks ellen produkáltunk. Mint mindig, most is megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, meglátjuk, mire lesz ez elég!
A soproni klubtól kapott információ alapján a vendégszurkolók számára 150 belépőjegyet biztosítanak, amelyeket a vendégszektor bejáratánál lehet megvásárolni. A jegyár (egységesen) 2500 Ft/fő, a vendégpénztár 17.00 órakor nyit. A vendégszektor bejárata az Aréna Shell-kút felőli oldalánál található.
A 4. forduló programja: Sopron KC–NKA Universitas Pécs (október 21., szombat, 18.00), SZTE-Szedeák–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, MVM-OSE Lions–Budapesti Honvéd Sportegyesület, DEAC–Egis Körmend, Zalakerámia ZTE KK–Szolnoki Olajbányász, Atomerőmű SE–Kometa Kaposvári KK, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Arconic-Alba Fehérvár.